2011. április 12., kedd

Az olajár miatt aggódik az IMF

2011.04.11 20:55 Az újabb kockázatok ellenére erőre kapott a globális gazdasági növekedés - foglalható össze röviden a Nemzetközi Valutaalap évente kétszer megjelenő átfogó prognózisa. Az IMF szakemberei az idei és a jövő évre is 4,5%-os világgazdasági növekedést vetítenek előre, vagyis nem módosítottak januári előrejelzésükön.


A globális gazdasági növekedés 2011-ben és 2012-ben is 4,5% lehet az IMF hétfőn közzétett prognózisa szerint, vagyis a nemzetközi szervezet szakértői nem változtattak a két fő számon. Rontották viszont az USA, Japán és Nagy-Britannia idei évre vonatkozó GDP-növekedését. Az Egyesült Államok gazdasága idén 2,8%-kal bővülhet, míg jövőre 2,9%-os növekedést produkálhat.


Ezzel szemben az euróövezet növekedési kilátását minimálisan javították a Valutaaalp közgazdászai: idén összességében 1,6%-os lehet a GDP-növekedés, jövőre pedig 1,8%-ra gyorsulhat a növekedést. Mindkét esetben 0,1%-kal javította előrejelzését a szervezet.


Az IMF anyagából ugyanakkor az is kiderül, hogy csupán 3 ország van a világban, ahol 2011-12-ben recesszió várható és ebből kettő az euróövezetben található. Nevezetesen Portugália és Görögország (a harmadik recesszióval szembenéző ország az afrikai Elefántcsontpart).



















Klikk a képre!


A Nemzetközi Valutaalap szakértői arra is figyelmeztetnek, hogy a magas munkanélküliség és az emelkedő nyersanyagárak jelentős kockázatot jelentenek a társadalomra nézve és túlhevülés jelei is mutatkoznak a feltörekvő országokban.


A magas nyersanyagárak új kihívásokat hoztak a felszínre, miközben a régi kihívások (fiskális és pénzügyi egyensúly, valamint a globális kereslet helyreállítása) is jelen vannak - áll a jelentésben, amely szerint a gazdasági kilátások összességében jónak mondhatók. Az aggodalmak most a nyersanyagárakból származnak - mondta Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza.



A Valutaalap friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén és jövőre is 2,8%-kal növekedhet. -------------------------------------------------------------------------------- www.portfolio.hu - http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=147912